#60 – CROATIA

Az idei nyár rengeteg meglepetést hozott, rengeteg  minden történt velem és ezeknek a margójára, a nyár zárásaként  kellemes volt egy családi nyaralás. Pula-n voltunk, illetve a körülötte levő szigeteket is felfedeztük. Lenyűgöző a környezet, a tenger végtelensége – ami egyben ijesztő is. Rengeteg medúzával találkoztunk – sőt még ‘simogattunk’ is – ,  mini búvárkodtunk, korallokat és… #60 – CROATIA részletei…

#59 – SZIGET 2016

Az idei volt a harmadik Szigetem már, de a mostani fesztiválról-fesztiválra való járás kellőképpen lefárasztott, kezdtem a Volt-on, majd rohantam Soundra és egy kis lightos Szigettel fejeztem be a szezont. Kicsit izgultam, hogy nem lesz elég fárasztó a bulizás, ezért munkát is vállaltam mind a három rendezvényen. Ezeknek az összességének tudható be az is, hogy… #59 – SZIGET 2016 részletei…

SWIMWEAR TRENDS 2016

Úgy érzem már igazán aktuális téma a fürdőruha keresés, ezért egy kis tanácsadást hoztam Nektek, az idei trendekről pár gondolatot. Már tavaly is sok egyrészes fürdőruhával találkoztunk, de készüljünk fel, idén még többet találunk majd a boltokba. Azt mondják kényelmesek. Én személy szerint nagyon kényelmetlenül érzem magamat a legtöbb ilyenben, ezért is vettem nemrég 3 darabot…… SWIMWEAR TRENDS 2016 részletei…

WHAT’S IN MY MAKEUP BAG?

Nem tudom mondtam-e már Nektek, de nem értek a sminkeléshez. A szempillaspirált is nehezemre esik feltenni, viszont próbálkozom, nem adom fel. Ennek ellenére úgy gondoltam, megosztom Veletek mi szokott nálam lenni, ha elindulok  itthonról. Kezdjük is a táskával, ami ez a nagyon cuki H A N A bugyi formájú táska. Ez még egy szolidabb darab, hiszen… WHAT’S IN MY MAKEUP BAG? részletei…

BACK TO SCHOOL

Itt a szeptember, újra megkezdődik a susu. Mindig szeretek nagy bevásárlást tartani, színes füzeteket, új tollakat, felesleges kihúzókat venni, felújítani a ruhatáramat… Szerintem Ti is így vagytok ezzel, éppen ezért összegyűjtöttem Nektek pár hazai designer táskát, melyekkel öröm lesz a szeptemberi kezdés! ANNAMARIA PAP GABOR KISS  TIMROSE TIMEABARTOS JUDIT TAKÁCS Petra  Xx

TONY&GUS FASHION WEEK BUDAPEST 2015 – day 2

Szombaton sajnos csak egy bemutatót tudtam megnézni, ez pedig a Je Suis Belle volt. Itt erősen érződnek a ruhadarabokon a 70-es évek jellegzetes vonásai. Amit fontos kihangsúlyozni, az a bársony megjelenése. Újra kezd beszivárogni a bársony, aminek még nem tudom, hogy örüljünk-e vagy sem. Mindenesetre itt van párkép a bemutatóról. Szombaton végre felvehettem a bekészített… TONY&GUS FASHION WEEK BUDAPEST 2015 – day 2 részletei…

TONY&GUY FASHION WEEK BUDAPEST 2015 – day 1

Olyan szerencsés voltam, hogy előző hétvégén részt vehettem a TONY&GUY FASHION WEEK BUDAPESTen. Hatalmas élmény volt. Péntek reggel derült ki, hogy tudok menni, ezzel minden tervezett programot igyekeztem törölni illetve átszervezni. Egyedül érkeztem, ezért elég elveszettnek éreztem magamat, de szerencsére összefutottam Mimivel ( Life of  PeaM ) és Edinával ( My sweetest heaven ), akikkel… TONY&GUY FASHION WEEK BUDAPEST 2015 – day 1 részletei…

DAALARNA 2015

Részt vettem már több divatbemutatón, viszont soha nem nézőként, hanem mint modell. Ezért is volt számomra különleges az idei Daalarna divatbemutató, mert ez volt az első, hogy hosstesként mentem dolgozni a showra és végig tudtam nézni a teljes bemutatót kívülről. Bevallom őszintén, szívesen cseréltem volna a modell lányokkal, olyan meseszépek voltak a ruhák. Na, de nem szeretnék még… DAALARNA 2015 részletei…