PROM

IMG_2784

Mindenki életében fontos a szalagavatójának napja. Bármit is mondanak s a fiúk, Nekik is nagy esemény.
Ez a nap csakis Rólunk, Rólad szól! Egyik tanárnőm mondta tavaly, hogy ezen a napon vagyunk a legszebbek, soha nem leszünk már ilyen gyönyörűek. Ezzel nem értek egyet, mert egy boldog nőnél szebb nincs, csak a fiatalságunkat nem kapjuk vissza. Lényeg a lényeg, nagyon szépnek érezzük magunkat. A lányok nagy része már évekkel az esemény előtt a keringős ruhájáról álmodozik. Nekem ez az élmény kimaradt az életemből, de remélem csak egyszer kell magamra húznom a menyasszonyi álomruhámat.
Nekünk, lányoknak az egész készülődés olyan, mint egy wellness csomag. Már hónapokkal előtte el kell kezdeni készülődést, megkezdeni a főként külső, de egyben belső megújulást. Időpontot kérünk fodrászhoz, sminkeshez, próbahajakat és próbasminkeket csináltatunk, körmöshöz megyünk, bejelentkezünk kozmetikushoz, ruhát próbálunk, fehérneműt veszünk. Ilyenkor tetőtől talpig megújulunk.
Kezdjük a hajjal. Én nem komplikáltam túl a dolgot, egyszerűen begöndörítettem a fodrászommal. Ha valaki ki szeretne tűnni, akkor felejtse el a különféle loknikat, kontyokat, ragadja meg a hajvaslót és egyenesítse ki a haját. Garantálom, hogy ezzel most egyedi lehetsz.  A leggyakoribb választás a konty. Mindenképpen biztosítsd be magadat és vigyél egy 25-ös hullámcsatt csomagot. Figyelj arra, hogy kényelmes legyen a kontyod, ne zavarjon. Amennyiben a loknikat választod figyelj arra, hogy mikor csináltatod meg. Próbáld minél későbbre kérni az időpontot. Ahogy említettem, nekem loknijaim voltak, amik az esti bulira ki is lógták magukat. Hiába a sok lakk, nem bírja a hajam sokáig tartani és ezzel elég sokan vagyunk így.

01

Folytassunk a sminkkel. Én a natúr sminket ajánlom vagy maximum a füstös szemet, ami bírja az esti buliig. Semmiképpen ne essünk túlzásba. De ahogy említettem, én a natúr sminkre esküszöm egy kicsit felturbózva 3D műszempillával. Nekem ilyen volt. Sminkeshez sem mentem, hanem az egyik barátnőm csinálta meg a mékáppomat. Az alapozóval vigyázzatok. Lehet, hogy a tükörben nagyon jól néz ki, aztán a képeken látod, hogy olyan az arcod, mint egy nagy narancs. Láttam már olyat is, aki egyszerűen megfeledkezett az alapozóról, itt-ott megtörölte az arcát, orrot fújt és máris szép foltos lett. Vigyázzatok. A kevesebb néha több!

tsrxchjkéliukjhdfhcv
fjgjvhbnmklé

A CIPŐ!  Persze, persze, kell az a magassarkú, én tudom.. Mindenki válasszon a tűrőképességéhez és tehetségéhez illő cipőt. Nem szégyen, ha valaki nem tud 12 cm-es magassarkúban sétálni. Az a ciki hölgyeim, ha valaki ezt mutogatja mindenkinek. Valljuk be, Te sem szeretnél  a szalagtűzés közben lepörögni a színpadról a miniszoknyádban az egész évfolyam, a szüleid és barátaid előtt. Fontos a kényelmes cipellő, hiszen egész este abban leszel.
Nekem ő volt a kedves társam.  A látszat ellenére egy igen kényelmes magassarkú!

sdvgfc

Ha ez mind megvan, még mindig ott van a nagy ruha probléma. Szalagavatós ruhát próbálni és foglalni is kell. Nagyon fontos, hogy időben kezdjünk el nézelődni és több üzletet nézzünk át, mert nagyon hamar lefoglalják a szebb darabokat a keringőhöz. Itt érdemes megemlíteni a kis tiarákat. NE! Ha nagyon szeretnéd, akkor nyugodt szívvel, de ha nem szeretnéd, hogy rajtad mosolyogjanak az emberek, akkor inkább hagyd.. Természetesen a ruhához egy új pánt nélküli melltartó is jár.

IMG_2804
IMG_2806
45145_669750443066062_352191755_n
1009983_669750493066057_1017369083_n
1545807_669750796399360_1063237591_n

Van olyan, aki két táncot is táncol, annak be kell szereznie a másik ruhát, esetleg varratni és még a báli/esti bulis ruhát meg sem említettem. Az esti bulizós ruha kiválasztása során ami a legfontosabb szempont, az a kényelem. Kényelmes cipőben egy kényelmes kis ruhában az egyik legjobb bulid lesz. Ne csúszkáljon fel-le, jobbra-balra. Minden maradjon a helyén. Nekem egy gyönyörű Zara ruhám volt. Még mindig szerelmes vagyok. A legjobb választás volt számomra.

941517_669750563066050_1390649226_n
1609861_669758656398574_919496341_n

Remélem életetek legjobb napjai közé fogjátok sorolni a szalagavatót és boldogan gondoltok majd vissza rá.

Petra  Xx

Reklámok

PROM” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s